Az hazatérés utána éjjel főleg Lucynek tűnt hosszúnak. Újra és újra a hullócsillagos jelenetet látta álmában. Hiába aludt már mélyen, folytatta a forgolódást.
A reggel eljöttével, a négy Pevensie már nem a saját ágyában feküdt, hanem egy erdő sarkában. Vajon ez azért történt, mert Lucy kívánt egyet a hullócsillagtól?
Peter az egyetemi évei alatt, könnyen hozzászokott a korán keléshez. A fiú nyújtózkodott egyet, majd enyhe kuncogásban tört ki, amikor egy nyúl odaugrált hozzá és megszaglászta az orrát. Miután kinyitotta a szemét, meglátta a nyulat, ami ijedtében odébb állt. Peter hamar fel is állt, s mikor körülnézett, akkor vette észre, hogy nem otthon van és hogy mind a három testvére is ott fekszik mély álomba merülve.
- Kelj fel, Ed! - térdelt le Edmund mellé.
- Aaaah... csak még... pár perc... és kelek - dadogta a fiú, majd hasra fordult és kezének támaszkodva aludt tovább.
- Mozogj már! - Peter erőteljesen meglökte öccsét, akinek (miután kinyitotta szemeit) leesett az álla az erdő látványától. - Keltsük fel őket - parancsolta Peter. Peter oda mászott Lucyhez, akit semmi perc alatt sikerült felébreszteni. Edmund gyengéden ide-oda lökdöste Susan vállát, aki először úgy reagált az egészre, hogy ellőkte Edmund kezét magától.
Peter felsegítette Lucyt, aki hamar rádöbbent, hogy a hullócsillag teljesítette a kívánságát.
- Hol vagyunk? - kérdezte Susan, miközben Edmunba kapaszkodva felállt.
- Hát nem egyértelmű? - kérdezett vissza Lucy.
- Miről beszélsz?
- Narniában vagyunk!
- Várjunk csak - szólt közbe Peter. -, ez nem lehetséges! Aslan is megmondta, én és Susan nem jöhetnénk vissza.
- És honnan tudnánk, hogy tényleg Narniában vagyunk? - ráncolta szemöldökét Edmund.
- A hullócsillag miatt! - lépett előre Lucy.
- Mi?
- A hullócsillag hozott ide minket. Azt kértem tőle, hogy mind a négyen visszajöhessünk... és megtette!
- Nézd, Lucy, nem tudom, hogy ez a hely itt tényleg Narnia-e, de akár itt vagyunk, akár nem, bele kell törődnöd, hogy soha nem leszünk már olyanok, mint régen.
- De meg sem próbálod - Lucy könnyes szemekkel nézett Peter szemeibe.
- Pssszt! - mondta Edmund, majd a füléhez szögezte jobb kezét. - Ti is halljátok ezt?
- Micsodát?
- Lovak - fordult Susanhez Edmund. - Olyan, mintha erre jönnének, mert egyre jobban és tisztábban hallom őket.
Egy pillanattal később körülbelül tizenhat lovag rontott ki az erdőből és körbevették a négy Pevensiet. Miután minden lovag felsorakozott, egy fiatalabb, szőke fiú vágtatott ki lovával a fák mögül, aki alig lehetett pár évvel idősebb, mint Peter. Leszállt a gondosan ápolt lováról, majd közelebb sétált az idegenekhez.
Gondosan végig méricskélte Petert és testvéreit.
- Titeket még sosem láttalak e földön - szólott. - Kik vagytok?
- A nevem Peter. Ők a testvéreim, Lucy, Edmund és Susan.
- Á, szóval Peter? Megválaszolnád azon kérdésem, hogy mit keres négy ifjú idegen alul öltözötten országunk határánál? Mindannyiótok érdekében remélem, hogy nem bevándorlók vagy kémet vagytok.
- Azért vagyunk ilyen ruhában, mert előző éjjel még a saját ágyunkban aludtunk. Amikor felébredtünk, akkorra már itt feküdtünk.
- Mivel elég kevés az esélye annak, hogy ti mind alvajárók vagytok, így nem nagyon tudom elhinni a történeted.
- De...
- Nem lényeges! - szakította közbe a fiú Petert. - Duncan!
- Uram!
- Le a lovadról!
A borostás barna hajú Duncan leszállt Peritte nevű lováról, aki a szőke fiúhoz sétált, miután füttyentett neki.
- Add a köpenyed. Bilbo, Mattis és Coulbie! Ide a köpenyeitekkel! - A három másik lovag levette magáról a köpenyt, amiket Duncan adott át "urának". - Ezeket vegyétek fel, kínos lenne így a palotába vinni benneteket. A király nem örülne neki.
- Caspian! - örült meg Lucy, mire néhány mögötte álló lovag visszafojtva, de nevetésben tört ki.
- Caspian? Nézzétek - kezdett bele. -, ha Caspian királlyal szeretnétek találkozni, miért nem jöttetek 150 évvel ezelőtt?
Lucy boldogsága egy pillanat alatt elszállt.
- Ezt hogy érted? - kérdezte értelmetlenül.
- Ti tényleg azt hiszitek, hogy itt a királyt Caspiannek hívják?
- Mert ő Narnia királya - mondta Peter. A szőke ismeretlen csatlakozott a lovagokhoz és kinevette a négy Pevensiet.
- Mondtam már, miért nem jöttetek 150 évvel ezelőtt? Ma már a Pendragon család uralja az általatok említett "Narniát".
- Pendragon? - lépett Peter mellé Susan.
- Igen - a fiú nem értette, hogy miért vágnak mind a négyen ilyen értetlen arcot. - Én Arthur vagyok, a herceg.
- Szóval igaz a mese? - kérdezte Lucy, de Arthur nem reagált rá.
- A két lány lovon jön vissza a palotába!
Peter és Edmund felültette Lucyt és Susant Arthur és Duncan lovára.
Legalább három erdőn kellett keresztül vágniuk, hogy megpillantsák Arthur herceg apjának várát, és minimum másfél órát sétáltak, míg elérték a falut.
Lucy össze-vissza nézelődött. Azt remélte, hogy talán ha Caspian király meg is halt, még most élnek itt narniaiak, ám csak embereket látott, akiknek semmi narniai tulajdonsága nem volt.
*
A palotába érve, Arthur arra parancsolta a négy Pevensiet, hogy várják meg a folyósón, míg ő beszél apjával.
A két őr kinyitotta Arthurnak az ajtót, aki - gerincét kiegyenesítve - besétált édesapjához, aki Giausszal, az udvari doktorral és annak unokaöccsével, aki egyben Arthur szolgája is, Merlinnel társalgott.
- Uram - mondta Giaus, majd meghajolt Merlinnel együtt.
- Giaus. Merlin - üdvözölte őket a herceg. - Ha megbocsátanak, atyámmal négyszemközt szeretnék beszélni.
Az öreg férfi és Merlin kisétáltak a teremből. Amikor elhaladtak Pevensiék mellett, Merlin szúrós pillantást vetett Peterre, aki nem tett semmit, nehogy galibát okozzon.
- Mondd, fiam! - intett kezével Uther Pendragon, a király, aki csupán hónapokra volt attól, hogy fia vegye át tőle a trónt.
- Miután elmentem járőrözni a katonákkal - közelebb sétált apja székéhez. -, belebotlottunk négy ifjúba, akiknek fogalma sem volt arról, hogy kerültek a Sherwoodi erdő mellé.
- Nottinghamből sokszor átcsempészik egymást a jobbágyok, ha épp élelemre vágynak.
- Atyám, szerintem ők nem Nottinghamből származnak.
- Akkor honnan, ha nem ismerjük őket?
- Nem tudom pontosan - csóválta fejét a herceg.
- Tudod, hogy hol vannak most?
- Magammal hoztam őket. Kint várakoznak a folyosón.
- Nagyszerű! Hívasd be hát őket.
- Van itt még valami: nem tudom mekkora feszültséget dúlna benned az, hogy ezek az ifjak Narniáról és Caspian királyról kérdeztek.
A király egyik pillanatról a másikra, elszánt arcát leváltotta komorra és aggódóvá.
- Úristen... - mondta. - Arthur! Ezek négyen... két férfi... és két hölgy... igaz?
- Igen, de nem nevezném őket férfiaknak vagy hölgyeknek. Valami gond van, apám?
- Nem, nem, nincs - Uther király rájött, hogy a négy ifjú valójában Narnia elveszettnek hitt uralkodói, s azt is tudta, hogyha ez valaki más tudtára jut, elszabadulhat a pokol. - Hívasd őket!
Arthur kisétált a királyi teremből, majd Peter, Susan, Edmund és Lucy társaságában tért vissza. A négy uralkodó koruk szerint növekvő sorrendben állt a király előtt, aki ekkora már visszanyerte elszánt arckifejezését.
- Nos, látom, megjegyzem, ahogy a fiam is említette, ifjak vagytok - méricskélte őket. Felállt a székéből és Peter elé sétált. - Megtudhatom a neved, derék ifjú?
- Peter, a nevem Peter.
- Ó, csakugyan? Peter? És ha jól sejtem, te vagy Edmund - megsimogatta Edmund haját, amitől az kócosabb lett, mint volt. - És ők pedig, Susan... áh, és Lucy!
- Honnan ismer minket? - kérdezte Lucy. Uther nevetni kezdett.
- Ez teljesen mindegy, jelenleg. Honnan ismerlek titeket? - A király visszaült a trónjára. - Azt viszont tudom, hogy valahol meg kell szálnotok éjszakára.
Susan és Lucy egymásra néztek.
- Mivel nem tudjuk kik vagytok, és ahogy tudom, ti sem tudjátok, honnan jöttetek, jobbnak látom, ha vendégül látlak benneteket a palotámban. Arthur elvezet titeket a vendégszobához.
Peter és testvérei követték Arthurt a vendégszobához. Közben Lucynek feltűnt, hogy a herceg szeme megakadt az egyik szobalányon, aki - amikor meglátta a közeledő királyfit - zavarba esett.
Arthur megállt egy ajtónál, majd amikor kinyitotta, egy nagy tágas és ráadásul négyszemélyes szoba tárult eléjük.
- Itt is volnánk - tette csípőre kezeit. - Merlin majd hoz nektek lepedőket és takarókat, de megkérem, hogy hozzon némi ruhát is.
Arthur kiviharzott a szobából. Susan a könyvespolcon nézegette a könyveket, amiken kivétel nélkül az állt, hogy "Cornelius Doktor sikerkötetei".
- Bocsánat, ha késtem! - sétált be Merlin egy nagy rakás lepedővel és takaróval a kezében. Lelkesen elkezdett megágyazni, amikor Lucy odasietett hozzá.
- Hadd segítsek!
- Hagyd csak. Már hozzászoktam ehhez a munkához, semmi perc alatt végzek. Mellesleg, Arthur hercegnek mindig én ágyazok meg.
Edmund kuncogni kezdett, nem gondolta volna, hogy egy olyan herceg, mint Arthur nem képes megágyazni maga után. Főleg azért nem, mert a fiú olyan
hercegiesen bánt velük.
Merlin - ahogy ígérte - hamar végzett is. S az ajtóhoz vette az írányt, ám Lucy megállította.
- Merlin!
- Parancsol? - fordult meg.
- Te már biztosan sokat hallottál Narniáról - Peter és Susan aggódva egymásra néztek.
- Hát, igen, a király sokat panaszkodik róla Giausnak.
- Azt akarom kérdezni - kezdett bele. -, hogy nem tudsz-e valamit Caspian király haláláról?
- Egyesek szerint nem halt meg!
- Ezt hogy érted? - kérdezte Peter.
- Nagyon sajnálom, de Uther király megtiltotta, hogy ezekről a dolgokról bárki is beszéljen.
- De beszéltél - Lucy megfogta Merlin vállát. - Már ezzel az egy mondattal is sokat elárultál.
Merin rövid hezitálás után becsukta az ajtót és leült az egyik, jól megágyazott ágyon.
- Ígérjétek meg, hogy amit most mondok, azt soha, senkinek sem mondjátok el!
- Ígérjük.
- Azt beszélik, hogy amikor Uther király dédapja, Sheamus Pendragon megtámadta seregével Narniát, Caspian király a túlélőket a Sherwoodi erdő és a Reszkető rengeteg felé terelte. De a terve nem úgy alakult, ahogy azt ő akarta. - Lucy megfogta Edmund kezét. - Senki sem tudja, hogyan s miért, de Caspian király különvált a menekülő narniaiaktól s az Éneklő folyónál kötött ki, ahol egy öreg bába a vízbe csalogatta...
- Várjunk csak! - szólt Peter. - Egy öreg bába? Logikus ez?
- A mesélők öreg bábát mondtak. Azt mondják, hogy valójában nem is volt ott semmilyen bába, csak az Éneklő folyóban élő sellők, vagyis szirének éneke vette rá a király agyát, hogy egy vén bábát lásson, aki a vízbe csalogatja.
- És mi történik azzal, akit sikerül becsalogatni a vízbe? - ráncolta szemöldökét Edmund.
- A régebbi legendák szerint, amelyik férfi meghallja a szirének énekét, annak a pupillája színe citromsárgává változik és addig nem tér magához senki, amíg az egyik szirén csókkal levegőhöz nem juttatja. Azt beszélik Caspiannel is ugyanez történt.
- És mit csinálnak ezekkel a férfiakkal a szirének?
- Nem tudni. Többen is azt rebesgetik, hogy annyira szörnyű dolgot tesznek, hogy már az halált érdemel, aki csak tudja, hogy az Éneklő folyó szirénjei hogyan viszik el örökké az elcsábult férfiakat.
A szoba ajtaja hirtelen kinyilt. A téglalap alakú lyuk közepén Arthur herceg állt.
- Merlin! Azt mondtam, hogy igyekezz, nem azt, hogy társalogj! Még le kell csutakolnod a lovamat.
- Igenis, uram - Merlin elindult Arthur felé, aki kisétált a folyosóra. Merlin megállt és suttogott valamit a Pevensie testvéreknek. - Ne feledjétek, senki sem tudhatja, miről beszélgettünk!
*
Uther király nem bírta elfelejteni Narnia uralkodóinak látványát. Egyenesen kirázta a hideg, ha belegondolt, hogy az évezred legnyavalyásabb korszakának nagy uralkodói most az ő kastélyában szállnak meg. Több kérdés is felmerült benne: Megölesse őket katonáival az éjszaka közepén? Küldje el őket az óriások dombjaira? Nem. Ez mind túl szánalmas húzás lenne egy olyan királytól, amilyen ő. Így szégyent hozna Sheamus Pendragonra, aki egykor lerohanta Narniát. Valahogyan pedig meg kell szabadulnia mind a négy uralkodótól.
Eszébe is jutott! Hiszen neki van egy öccse, akinek van két gyermeke: egy 31 éves narniai-történész és irodalmász, és egy 18 éves lány.
A 31 éves Esteban Rowling talán a segítségére lenne ezzel a négy veszélyes egykori uralkodóval, hiszen ha ő nem, akkor ki más segítene neki megvédeni a trónját?
Uther király elővette legnagyobb és legértékesebb madártollát, majd az íróasztalára helyezett két papírt.
"Kedves unokaöcsém, Esteban!
Szükségem van a segítségedre, mely talán többet ér eddigi összes munkádnál. Arthur fiam ma
nem egyedül tért vissza... magával hozzott négy fiatal gyermeket! Hogy ez miért vált ki belőlem
aggódást, csak szemtől szembe mondom el néked... nem akarom, hogy a levél rossz kezekbe
kerülve kiadja a legféltettebb titkomat, amely csupán egy órája vált a legféltettebb titkommá!
Kérlek mihamarabb látogass meg!
Jutalmad a segítségért arany és nagyobb birtok lesz!
királyod és szerető nagybátyád,
Uther Pendragon
Ui.: A másik lapod mutasd a húgodnak, miszerint a Camelot-i hagyomány ünnepére invitállak
benneteket, nem szeretném aggodalommal megtölteni a szívét!"
Uther megpecsételte mind a kettő levelet a királyi pecséttel, majd Giaus segítségével útnak eresztette.
- Remélem, Horus megbízható bagoly - mondá a király.
- Én magam lehet rá a tanú, hogy az, felséges királyom.
Giaus kinyitotta az ablakot majd Horus lábára kötözte a két pergament.
- Szálj, Horus! - mondta az öreg, mire a fekete bagoly kirepült a nyitott ablakon, majd eltűnt az éjszakában.
