Sziasztok! Itt a negyedik fejezet, remélem tetszik majd, jó olvasást. Ui.: Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem! :}
*
Uther azon fáradozott, hogy fogadhassa folyamatosan érkező vendégeit, míg Esteban és Miranda kiélvezhették a "megérdemelt" luxust. Közben Merlin sem volt képes a király parancsát véghez vinni, mert Arthur arra utasította, hogy gondoskodjon az unokatestvéreiről.
- Miért nem Milgard gondoskodik róluk? - panaszkodott Arthurnak.
- Mert ő kertész, nem az a dolga, hogy takarítson és etessen - válaszolta mogorván a herceg.
Még volt néhány óra a fergeteges születésnapi ünnepélyig, így az egész kastélyban fel-alá mászkált kivétel nélkül mindenki. Vagyis majdnem mindenki... Peter, Susan, Lucy és Edmund a szobájukban kuksoltak. Ahogy az előbb is, Susan és Lucy eltudták magukat foglalni Cornelius könyveivel. Peter az ablaknál álldogált és az udvaron munkálkodókat nézte. Edmund a szoba bejárati ajtajánál mászkált és Merlinen gondolkodott. Mind a négyen annyira belemerültek abba, amit csináltak, hogy nem is vették észre, hogy kopogtattak az ajtón - csak amikor azt kinyitották és az ajtó hátba vágta Edmundot.
- Au!
- Jaj, Edmund fiam... elnézést - Uther király lépett be a szobába és hatalmas zsákkal a vállán. - Kopogtam, de nem válaszoltatok.
- Mi van a zsákban? - Peter odalépett a király mellé. Egyáltalán nem értette, hogy miért nem kért meg valakit, hogy vigye azt a nagy zsákot, elvégre egy királyhoz nem nagyon méltó zsákok cipelése.
- Örülök, hogy kérded - ledobta a hatalmas zsákot a hozzá legközelebb fekvő ágyra, Edmundéra. Amikor a zsák ráhuppant az ágyra, nagy csörömpölést lehetett hallani. - Megszeretnélek kérni benneteket, hogy segítsetek a nagyterem kidekorálásában. Még rengeteg teendőm van estig, és úgy látszik, nem vagyunk elegen.
- Ez csak természetes - mondta komoly arccal Susan és kivette a könyvet Lucy kezéből, mert láthatóan, amikor Uther elmondta, hogy dekorálni kellenek, újból a könyve fölé meredt és inkább olvasott tovább. - Persze, hogy segítünk.
- Köszönöm, fiatalok. Azonban, volna itt valami, amit talán nem hisztek veletek szemben igazságosnak, de... mivel ez egy kifejezetten családi találkozó lesz, megszeretnélek kérni mindannyiótokat, hogy miután végeztek a dekorálással, holnap reggelig tartózkodjatok a szobában.
- Megértettük - szólt Peter, látván, hogy Susan újra a királyhoz akart szólni. - Itt fogunk maradni.
- Áh, köszönöm, fiam! - Uthernek fülig ért a szája, őrült, hogy legalább egy este erejéig nem kell attól félnie, hogy Arthur valamelyik Pevensie közelébe menne, és legalább ő is mulathat.
*
Miközben Uther munkát adott Peteréknek, a kastély másik felében már fojt a munka... főleg Merlinnek. Nem jött jól neki, hogy Arthur beosztotta őt szobalánynak, és ráadásul pont Estebanhoz. A húgával nem volt gondja, de Estebannal már régebben is voltak összetűzései - mint például három évvel ezelőtt, amikor Merlinnek kellett elkisérnie őt egy vadkan vadászatra: az lett a vége, hogy Merlin lőtt egyedül 3 nagy disznót, de Esteban mindet a magáénak titulálta.
- Merlin! Ez a tea borzalmas... - Esteban Merlin minden második tettébe beleszól, és egyszerre vagy négy dolgot bíz rá. - Ez förtelmes. Mégis hogy tud a herceg megtűrni téged!? Fújj...
- Nagyon sajnálom...
- ... uram ...
- ... igen, nagyon sajnálom, uram! - Merlin odasétált egy tálcával a tükör előtt álldogáló Estebanhoz, aki nagylelkűen csodálta magát az estélyi öltönyében. A férfi mérgesen rácsapta a poharat a tálcára s a maradék tea fele ki is fröccsent.
- Merlin - szólt Miranda. - Hoznál nekem almát? Láttam egy alma árust, amikor leszálltam a hintóról. Nagyon éhezem.
- Azonnal, Miranda kisasszony - Merlin kisétált a szobából. Amikor becsukta az aranyszínű ajtót, tudván, hogy Esteban nem látja, elkezdett visszafogottan táncikálni a boldogságtól, hogy van egy kis "szabadideje".
- Miért vagy ilyen gonosz vele? - kérdezte Miranda, miközben a hajkeféért nyúlt.
- Gonosz? Húgom, az ilyen bánásmód azé...
- Milgarddal rendes vagy. Ő szinte boldog szolgaként. Amikor meglátogatjuk Uther királyt, mindig úgy kezdesz bánni a nálad alsóbbrendűekkel, mint egy ördög.
Esteban láthatólag észre se vette, hogy épp az előbb nevezte ördögnek a saját húga. Csak azzal volt elfoglalva, hogy jól áll-e a nyakkendője.
- Esteban? - most végre Mirandához fordult.- Mi az? - kérdezte.
- Arról beszéltem, hogy miért vagy ilyen... - mielőtt befejezhette volna a mondandóját, valaki kopogott - ebben az esetben ők ketten meghallották.
- Szabad - mormogta a még mindig a nyakkendőjét piszkáló Esteban. Egy lány lépett be az ajtón.
- Elnézést... - szólt.
- Csak gyorsan, Gwen. Nincs sok időnk - amikor Esteban kimondta ezeket a szavakat, Miranda kitágult szemekkel meredt rá, de a férfi vállat vont.
- Igen, tudom, Esteban úrfi. Csak azért jöttem, mert a király megkért, hogy minden vendéget értesítsek róla, hogy az ünnepély fél, vagy egy órával később kezdődik.
- Rendben... elmehetsz! - parancsolt Esteban, Miranda "kínjában" rámosolygott Gwenre.
Amikor Gwen kilépett a szobából, alig tett meg pár métert... Merlin egyenesen belerohant és a három alma, amit Mirandának hozott, a földre estek.
- Oh, bocsáss meg... - zihálta Merlin, majd letérdelt az almákért.
- Ugyan, semmiség - mondta Gwen és elkapta az egyik almát, ami épp kigurulni készült Merlin kezéből. - Éhes vagy?
- Mi? Óh, ezek? Ezeket Miranda kisasszonynak viszem - ezután néhány másodperces hallgatás következett, amit Merlin szakított meg. - Tudom, hogy elvileg tilos lenne ilyet mondanom, de életem egyik legcsodásabb öt perce volt, amíg elmentem ezekért.
Gwen felnevetett.
- Esteban úrfi újra zaklat? - kérdezte Gwen lazán mosolyogva.
- Igen... - Merlin tett egy 360 fokos kört a szemével. - De... két-három nap, és újra szabad leszek. Feltéve, ha Arthur nem kéri újra, hogy fürdessem meg a lovát.
- Arthur rendesebb annál.
- Neked könnyű ezt mondani, aki alig beszél vele... - Merlin erőteljesen kihúzta magát. - De most, ha megbocsájtasz, Miranda kisasszony már várja az almákat.
- Hát, persze! - azzal elköszöntek. Gwen hátrafordult és komoly arccal nézte, ahogy Merlin belép Rowling-szobába.
- Miért nem történik semmi? - kérdezte szomorúan a lány.
- Ezt meg hogy érted?
- A hullócsillag teljesítette a kívánságomat. Már eltelt azóta néhány nap, de semmi olyan nem történt, ami...
- Lucy, figyelj rám - Peter jó testvér módjára megfogta húga vállát. - Azt ne mond, hogy arra számítottál, hogy mindent úgy találunk, ahogy anno itt hagytunk.
- Akkor 1300 év telt el, amikor nálunk csak egy. Most, hogy nálunk több, itt csak 150. Kizártnak tartom, hogy minden a semmibe veszett.
- Miért ne... - Peter szemei kikerekedtek. - Várj csak! Most akarsz előjönni az "Aslan miért nem segített?" szöveggel?
- Aslan jelent mindent.
Peternek nem volt világos ez mit akart jelenteni. Csak a homlokát ráncolta, amikor...
- AUUU!!!
Susan, aki a zászlókat próbálta maradásra bírni a falon, leesett Edmund nyakáról, de nem esett komoly bántódása - kivéve, hogy eléggé fájt neki a földet érés.
- Jól vagy? - rohant oda hozzá Peter és Lucy.
- Igen... túlélem... - motyogta Susan, miközben felállt. Edmund követte a példáját és ő is felállt néma csendben.
- Nem akarsz mondani valamit Susennek? - kérdezte Peter, mire Edmund szúrós pillantást vetett rá.
- De... - mondta szemrehányóan. - Bocs...
- Nem kielégítő... de elfogadom - mondta Susan, de olyan volt, mintha Peter mondta volna.
Abban a percben Uther király és Arthur herceg léptek a nagyterembe, és egyenesen odasétáltak a négy testvérhez.
- Nos, látom, hogy sokat haladtak a dekorálással. Majdnem az összes zászló fent van... - miközben Uther magyarázta, hogy mik vannak kész és mik nem, Arthur figyelmét nem tudta elkerülni, hogy Susan a fenekét vakargatja, amire kellően erősen ráhuppant. - ... nos, Peter, úgy látom, hogy a segítségetekre már nincs több szükség, visszatérhettek a szobátokba.
- Felség... - Peter kivezette a testvéreit a teremből. Ahogy mind a négyen eltűntek Uther arca elől, a férfin aggódás és bizonytalanság söpört végig.
- Szabad - mormogta a még mindig a nyakkendőjét piszkáló Esteban. Egy lány lépett be az ajtón.
- Elnézést... - szólt.
- Csak gyorsan, Gwen. Nincs sok időnk - amikor Esteban kimondta ezeket a szavakat, Miranda kitágult szemekkel meredt rá, de a férfi vállat vont.
- Igen, tudom, Esteban úrfi. Csak azért jöttem, mert a király megkért, hogy minden vendéget értesítsek róla, hogy az ünnepély fél, vagy egy órával később kezdődik.
- Rendben... elmehetsz! - parancsolt Esteban, Miranda "kínjában" rámosolygott Gwenre.
Amikor Gwen kilépett a szobából, alig tett meg pár métert... Merlin egyenesen belerohant és a három alma, amit Mirandának hozott, a földre estek.
- Oh, bocsáss meg... - zihálta Merlin, majd letérdelt az almákért.
- Ugyan, semmiség - mondta Gwen és elkapta az egyik almát, ami épp kigurulni készült Merlin kezéből. - Éhes vagy?
- Mi? Óh, ezek? Ezeket Miranda kisasszonynak viszem - ezután néhány másodperces hallgatás következett, amit Merlin szakított meg. - Tudom, hogy elvileg tilos lenne ilyet mondanom, de életem egyik legcsodásabb öt perce volt, amíg elmentem ezekért.
Gwen felnevetett.
- Esteban úrfi újra zaklat? - kérdezte Gwen lazán mosolyogva.
- Igen... - Merlin tett egy 360 fokos kört a szemével. - De... két-három nap, és újra szabad leszek. Feltéve, ha Arthur nem kéri újra, hogy fürdessem meg a lovát.
- Arthur rendesebb annál.
- Neked könnyű ezt mondani, aki alig beszél vele... - Merlin erőteljesen kihúzta magát. - De most, ha megbocsájtasz, Miranda kisasszony már várja az almákat.
- Hát, persze! - azzal elköszöntek. Gwen hátrafordult és komoly arccal nézte, ahogy Merlin belép Rowling-szobába.
*
Ez idő alatt Peter, Susan, Edmund és Lucy már a bálteremben pakolászták a zsákban talált holmikat.
- Micsoda badarság... - morgodt Lucy.
- Hm? - fordult hozzá Peter.- Miért nem történik semmi? - kérdezte szomorúan a lány.
- Ezt meg hogy érted?
- A hullócsillag teljesítette a kívánságomat. Már eltelt azóta néhány nap, de semmi olyan nem történt, ami...
- Lucy, figyelj rám - Peter jó testvér módjára megfogta húga vállát. - Azt ne mond, hogy arra számítottál, hogy mindent úgy találunk, ahogy anno itt hagytunk.
- Akkor 1300 év telt el, amikor nálunk csak egy. Most, hogy nálunk több, itt csak 150. Kizártnak tartom, hogy minden a semmibe veszett.
- Miért ne... - Peter szemei kikerekedtek. - Várj csak! Most akarsz előjönni az "Aslan miért nem segített?" szöveggel?
- Aslan jelent mindent.
Peternek nem volt világos ez mit akart jelenteni. Csak a homlokát ráncolta, amikor...
- AUUU!!!
Susan, aki a zászlókat próbálta maradásra bírni a falon, leesett Edmund nyakáról, de nem esett komoly bántódása - kivéve, hogy eléggé fájt neki a földet érés.
- Jól vagy? - rohant oda hozzá Peter és Lucy.
- Igen... túlélem... - motyogta Susan, miközben felállt. Edmund követte a példáját és ő is felállt néma csendben.
- Nem akarsz mondani valamit Susennek? - kérdezte Peter, mire Edmund szúrós pillantást vetett rá.
- De... - mondta szemrehányóan. - Bocs...
- Nem kielégítő... de elfogadom - mondta Susan, de olyan volt, mintha Peter mondta volna.
Abban a percben Uther király és Arthur herceg léptek a nagyterembe, és egyenesen odasétáltak a négy testvérhez.
- Nos, látom, hogy sokat haladtak a dekorálással. Majdnem az összes zászló fent van... - miközben Uther magyarázta, hogy mik vannak kész és mik nem, Arthur figyelmét nem tudta elkerülni, hogy Susan a fenekét vakargatja, amire kellően erősen ráhuppant. - ... nos, Peter, úgy látom, hogy a segítségetekre már nincs több szükség, visszatérhettek a szobátokba.
- Felség... - Peter kivezette a testvéreit a teremből. Ahogy mind a négyen eltűntek Uther arca elől, a férfin aggódás és bizonytalanság söpört végig.
*
Miután a négy Pevensie visszatért a tágas szobába, Merlinnek sem kellett már Esteban kívánságait hajszolnia, ugyan is Arthur elküldte őt, hogy mosdassa meg a lovát. Miután készen volt, szerencséjére Miranda és Esteban már csak percekre voltak, hogy elinduljanak a találkozóra, így úgy gondolta, hogy belekezd Uther utasításába. Fogta magát és Pevensie-ék szobája elé ült, mondván a kérdezősködőknek, hogy hulla fáradt és most pihen.
- Lucy... - szólt Peter az ablakon kibámulva. - ... elgondolkodtam, és igazad volt!
- Mivel kapcsolatban? - emelte fel Edmund a fejét az egyik Cornelius könyv felül; ugyanis ő is unta magát, így miután visszatértek a nagyteremből, ő is csatlakozott az "olvasó klubhoz".
- Arról, hogy azt mondta, ez kész vicc. Akármilyen logikátlan is, a hullócsillag nem véletlenül hozott ide minket - Merlin odakint felkapta a fejét. - Azután, hogy Edmund jött azzal, hogy... tudod... - Peter úgy beszélt, mintha tudná, hogy valaki hallgatózik. - Azután elgondolkodtam. Csak 150 év telt, nem létezik, hogy Narnia összes lakója hipp-hopp eltűnik!
Merlin odakint már így is sokat hallott. Azt, hogy "Narnia" és "Csak 150 év telt el" tisztán hallotta.
- Igazad van - szólt Susan. - Biztos, hogy nem ok nélkül váltotta valóra Lucy kívánságát.
- Elvégre mi vagyunk a nagyfőnökök! Most is nekünk kell rendet tennünk - dobta le a földre a könyvet Edmund. Merlin becsukott szemmel hallgatta mind a négyüket. Biztos volt benne, hogy a "nagyfőnök" a régi uralkodók jelzőre utal.
Peter szó nélkül odasétált a könyvhöz, amit Edmund a földre hajított és fölvette. Amikor felegyenesedett, megpillantott Edmund ágya mellett valamit. Egy körülbelül egy méter hosszú arany rúd hevert a földön. A szőke fiú visszadobta a könyvet a földre, majd elindult a rúd felé. Három testvére érdeklődve figyelte, hogy mit csinál.
Amikor felemelte az arany rudat, Edmund felállt és bátyja mellé sietett.
- Ez még mindig itt van!? - kérdezte.
- Mi?
- A zsákból esett ki... amit Uther hozott... - Ed magasra felhúzta a szemöldökét és bólogatott, mintha végig tudta volna, hogy a rúd az ágya mellett volt. - Akkor esett ki, amikor a zsákot akartad a válladra kényszeríteni.
- És miért nem szóltál, hogy kiesett!? - Peter felemelte a rudat, mintha agyon akarná ütni vele az öccsét.
- Hékás, csak félszemmel láttam, hogy kiesett, épp a szobából mentem ki. Különben is: azt hittem, észre veszed!
- Hitted? HITTED!? - Peter feje teljesen vörös lett. - Bizonyára véletlenül került bele a zsákba... Elviszem a királynak.
- Nem mehetsz! - állt fel Susan. - Uther azt mondta, itt kell maradnunk!
- Figyelj, ez a jogar-izé biztos kell neki, mert ide van vésve, hogy Seamus P.. Ha ez pedig nem lesz ott azon a bulin, ne mi szenvedjük meg a kárát annak, amit Edmund baltázott el!
Edmundon látszottak a vérig sértődöttség jelei, ám mielőtt reagálhatott volna, Peter kirohant a szobából.
Amikor a fiú kilépett a folyosóra, ott találta a földön ülő Merlint.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Pihenek...
Peter vállat vont és futni kezdett a nagyterem felé. Miután kifutott a folyosóról, Merlin a másik irányban távozott.
- Arról, hogy azt mondta, ez kész vicc. Akármilyen logikátlan is, a hullócsillag nem véletlenül hozott ide minket - Merlin odakint felkapta a fejét. - Azután, hogy Edmund jött azzal, hogy... tudod... - Peter úgy beszélt, mintha tudná, hogy valaki hallgatózik. - Azután elgondolkodtam. Csak 150 év telt, nem létezik, hogy Narnia összes lakója hipp-hopp eltűnik!
Merlin odakint már így is sokat hallott. Azt, hogy "Narnia" és "Csak 150 év telt el" tisztán hallotta.
- Igazad van - szólt Susan. - Biztos, hogy nem ok nélkül váltotta valóra Lucy kívánságát.
- Elvégre mi vagyunk a nagyfőnökök! Most is nekünk kell rendet tennünk - dobta le a földre a könyvet Edmund. Merlin becsukott szemmel hallgatta mind a négyüket. Biztos volt benne, hogy a "nagyfőnök" a régi uralkodók jelzőre utal.
Peter szó nélkül odasétált a könyvhöz, amit Edmund a földre hajított és fölvette. Amikor felegyenesedett, megpillantott Edmund ágya mellett valamit. Egy körülbelül egy méter hosszú arany rúd hevert a földön. A szőke fiú visszadobta a könyvet a földre, majd elindult a rúd felé. Három testvére érdeklődve figyelte, hogy mit csinál.
Amikor felemelte az arany rudat, Edmund felállt és bátyja mellé sietett.
- Ez még mindig itt van!? - kérdezte.
- Mi?
- A zsákból esett ki... amit Uther hozott... - Ed magasra felhúzta a szemöldökét és bólogatott, mintha végig tudta volna, hogy a rúd az ágya mellett volt. - Akkor esett ki, amikor a zsákot akartad a válladra kényszeríteni.
- És miért nem szóltál, hogy kiesett!? - Peter felemelte a rudat, mintha agyon akarná ütni vele az öccsét.
- Hékás, csak félszemmel láttam, hogy kiesett, épp a szobából mentem ki. Különben is: azt hittem, észre veszed!
- Hitted? HITTED!? - Peter feje teljesen vörös lett. - Bizonyára véletlenül került bele a zsákba... Elviszem a királynak.
- Nem mehetsz! - állt fel Susan. - Uther azt mondta, itt kell maradnunk!
- Figyelj, ez a jogar-izé biztos kell neki, mert ide van vésve, hogy Seamus P.. Ha ez pedig nem lesz ott azon a bulin, ne mi szenvedjük meg a kárát annak, amit Edmund baltázott el!
Edmundon látszottak a vérig sértődöttség jelei, ám mielőtt reagálhatott volna, Peter kirohant a szobából.
Amikor a fiú kilépett a folyosóra, ott találta a földön ülő Merlint.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Pihenek...
Peter vállat vont és futni kezdett a nagyterem felé. Miután kifutott a folyosóról, Merlin a másik irányban távozott.
*
A nagyterem már tele volt előkelő emberekkel. Míg Arthur a Mirandának régebben beígért tánccal foglalkozott, addig Uther Estebannal szövögette a kutatás lépéseit.
- Biztos vagyok benne, hogy azoknak valami köze van Narninához... - hebegte Uther.
- Biztosra kell mennünk, uram. Előbb, mindanyiójukat meg kell ismernem, különben lehetetlen lesz rájönnöm akármire is.
Mind kettejük sajnálatára Morgana, Uther fogadott lánya lépett oda melléjük.
- Mire kell, hogy rájöjj? - nézett értetlenül Estebanra.
- Tessék? - a férfi megpróbálta tettetni a hülyét.
- Azt mondtad, "lehetetlen lesz rájönnöm akármire is".
- Biztos, csak félre hallottál valamit, lányom - mosolygott Uther. Szeme csillogott boldogságtól.
Pár másodperc múlva újabb emberek csatlakoztak a királyhoz és unokaöccséhez. Arthur próbált Morganába kapaszkodni, mert Miranda a másik kezét ráncigálta és vidáman ugrándozott, mint egy kisgyerek. Láthatóan Arthur is élvezte a dolgot, mert nagy nevető görccsel markolászta féltestvére karját, aki csak mosolygott az egészen.
Egy pillanat múlva Esteban elszakította Mirandát a hercegtől, aki csaknem neki esett Morganának.
- Elnézést kérek - mondta, majd a nagyterem ajtajához húzta a lányt. - Mégis mit hiszel?
- Fogalmam sincs miről beszélsz...
- Nem méltó hozzád, hogy úgy ugrabugrálj, mint egy szöcske! Ráadásul így a herceget is lealacsonyítod.
- Hát a terem sarkába bebújva társalogni sem fáklyás menet! - Miranda fogta magát és kirohant a folyosóra, majd eltűnt. Esteban feltételezte, hogy a szobájukba rohan sírdogálni.
Az így feszült férfi - ugyanis Uther teljesen kikészíti a túlzott aggodalmaival - visszatért a királyhoz és két gyerekéhez.
- Miranda? - kérdezte Arthur. - Elment?
- Tudod, már nagyon fáradt volt. Szinte még a hosszú utazást sem heverte ki...
Arthur, Morgana és Uther bólogattak.
- Pedig nem tűnt fáradtnak... - ráncolta szemöldökét Arthur. Abban a pillanatban megpillantotta a terembe belépő Petert, aki pipiskedni kezdett és a királyt kereste a szemével. - Apám... - azzal Peterre mutatott.
- Ez meg hogy kerül ide? - suttogta Uther. Odasietett Peterhez, majd meglátta a kezében az... - Az aranyjogar! Hogy került hozzád?
- A zsákban volt. De csak most vettem észre, hogy kiesett - Peter átadta a botszerű aranyjogart.
- Jó... jó... köszönöm. Elmehetsz.
Peter lazán meghajolt és továbbállt. Remélte, hogy legalább kap néhány dicsérő szót.
- Mire kell, hogy rájöjj? - nézett értetlenül Estebanra.
- Tessék? - a férfi megpróbálta tettetni a hülyét.
- Azt mondtad, "lehetetlen lesz rájönnöm akármire is".
- Biztos, csak félre hallottál valamit, lányom - mosolygott Uther. Szeme csillogott boldogságtól.
Pár másodperc múlva újabb emberek csatlakoztak a királyhoz és unokaöccséhez. Arthur próbált Morganába kapaszkodni, mert Miranda a másik kezét ráncigálta és vidáman ugrándozott, mint egy kisgyerek. Láthatóan Arthur is élvezte a dolgot, mert nagy nevető görccsel markolászta féltestvére karját, aki csak mosolygott az egészen.
Egy pillanat múlva Esteban elszakította Mirandát a hercegtől, aki csaknem neki esett Morganának.
- Elnézést kérek - mondta, majd a nagyterem ajtajához húzta a lányt. - Mégis mit hiszel?
- Fogalmam sincs miről beszélsz...
- Nem méltó hozzád, hogy úgy ugrabugrálj, mint egy szöcske! Ráadásul így a herceget is lealacsonyítod.
- Hát a terem sarkába bebújva társalogni sem fáklyás menet! - Miranda fogta magát és kirohant a folyosóra, majd eltűnt. Esteban feltételezte, hogy a szobájukba rohan sírdogálni.
Az így feszült férfi - ugyanis Uther teljesen kikészíti a túlzott aggodalmaival - visszatért a királyhoz és két gyerekéhez.
- Miranda? - kérdezte Arthur. - Elment?
- Tudod, már nagyon fáradt volt. Szinte még a hosszú utazást sem heverte ki...
Arthur, Morgana és Uther bólogattak.
- Pedig nem tűnt fáradtnak... - ráncolta szemöldökét Arthur. Abban a pillanatban megpillantotta a terembe belépő Petert, aki pipiskedni kezdett és a királyt kereste a szemével. - Apám... - azzal Peterre mutatott.
- Ez meg hogy kerül ide? - suttogta Uther. Odasietett Peterhez, majd meglátta a kezében az... - Az aranyjogar! Hogy került hozzád?
- A zsákban volt. De csak most vettem észre, hogy kiesett - Peter átadta a botszerű aranyjogart.
- Jó... jó... köszönöm. Elmehetsz.
Peter lazán meghajolt és továbbállt. Remélte, hogy legalább kap néhány dicsérő szót.
*
Miranda Giaus és Merlin szobája fele csatangolt - ezek szerint Esteban hibásan tippelt a lány hollétéről.
Befordult egy folyosóra, ami az erkélyekhez nyílik. Az egész helyet ellepte a sötétség, hiába világított fényesen a hold. Amikor az erkélyekhez nyíló ajtók mellett halad el, észreveszi, hogy nincsenek rendesen becsukva. Hirtelen, valami furcsa hangot hallott. Olyan sípolós féle volt, mintha egy állat lett volna.
Először elengedte a füle mellett,de amikor másodszor is sípolni kezdett valami, úgy döntött megnézi, hogy mi az. Lassan kifelé tolta az ajtót, és amikor kilépett volna az erkélyre, egy denevér neki repült a ruhájának. Valószínűleg a denevér adta ki a sípoló hangot, de amikor neki repült Miranda szoknyájának, már olyan hangja volt, mint egy nyavíkoló kutyának, aki élet-halál harcot vív. Miranda hátraesett és megpróbálta ütögetni a denevért, de az nem akarta elengedni a szoknyáját. Hamar fel is adta, így amennyire tudott sikoltozni kezdett, megpróbált halk is maradni, nehogy a denevér a haját támadja a szoknyája helyett.
- Segítség..! Megtámadott... egy... denevér... - forgolódott a földön, néha-néha fejbecsapva a bőregeret.
Amikor már úgy tűnt, hogy senki sem hallja meg, ugyanabból az irányból, amerről ő is jött, Peter futott be a folyosóra. Először mind ketten aggódva és íjedten nézték a másikat, majd Peter hamar cselekedett: a mellette álló páncélból lekapta a kardot és szabályosan a denevérnek dobta. Amikor a kard földet ért, az éle be állt a padlóba és a kard közepén ott csüngött a denevér. Peter oda ballagott Mirandához és felsegítette. Meglepődve látta, hogy ahhoz képest hogy hanyatt vergődött, csak a szoknyára sérült meg.
Ám amit a legjobban megfigyelt, az az, hogy nem sok ilyen szép lánnyal találkozott életében. A lány gesztenye barna szemeiből eltűntek a könnycseppek és még mindig Peterbe kapaszkodva szemlélte meg a fiú arcát.
- Köszönöm, hogy megmentettél.
- Szívesen - Peter arca egyről a kettőre kivirult. - Habár csak a szoknyád ment tönkre.
- Igen... - Miranda felhúzta vállait, aztán a fejét ráborította a jobbra és mosolygott. - Igen, de akkor is köszönöm.
Miranda elengedte Peter karját.
- És kit tisztelhetek meg benned? - kérdezte a még mindig a lányt csodáló fiút.
- Peter vagyok.
- Miranda. A kastélyban dolgozol?
- Nem... csupán ideiglenesen vagyok itt a testvéreimmel.
- Testvéreid is vannak? Nekem is van egy, bár én nem vallom magam túlzottan szerencsésnek.
- Kölcsönös - mosolygott Peter, mire Miranda is elmosolyogta magát. - Az öcsém sokszor az idegeim...
- Miranda! - Peter háta mögött Esteban fordult be a sötét "alagútba". Peter megfordult és ellépett Mirandától, aki szomorúan nézett a testvérére. - Mi történt a ruháddal? Ez a fickó tette?
- NEM! - kiabált Peter, mire Esteban ökölbe szorította a kezét.
- Nem, ő nem bántott, bátyám. Az a denevér támadott meg - a lány rámutatott a kardon henyélő fekete pontra. - Ő segített nekem.
- Aha... - mondta hűvösen. - Játsszuk a nap hősét, igaz?
- Esteban... - Miranda lehajtotta a fejét, jelezvén, hogy ez kínos neki.
- Ugyan már, Miranda. Na és kit tisztelhetek e hős személyében?
- Peter vagyok... - Peteren látszott, hogy neki is kínossá vált a szituáció.
Esteban azonnal felidézte, hogy Uther miért kérte a segítségét. Peter... Peter... az egyik uralkodót is Peternek hívták...
- Peter? Te nem idevalósi vagy, igaz? Mert még nem volt szerencsém látni téged.
- Igen. A testvéreim...
- Testvéreid? Edmund..? Lucy..? És Susan..?
- Igen... de maga... honnan...
- A király az imént mesélte el a megtalálásotok történetét. Így még frissek bennem az események.
- Nagy sztori lehetett - mondta a fejét a fal felé fordítva Peter. Esteban a háta mögé helyezte karjait.
- Miranda. Gyere. Ebben a ruhában már nem mehetsz vissza az ünnepségre...
Miranda Peter felé fordult és elindult. Majd a kanyarnál újra a fiúhoz fordult és súgott neki valamit.
- K-ö-sz-ö-n-ö-m - nehezen, de Peter értette mint mondott.
