Lassan hat éve, hogy a kicsi Lucy megtalálta a Narniába vezető ruhásszekrényt.
1946. június 17-én egy londoni könyvtárban különösen nagy volt a nyüzsgés. Egy Helen Pevensie nevű hölgy felolvasta második regényét. Az elegánsan öltözött Helen már a regény utolsó sorait olvasta.
- "Négy hősünk így átlépett a kapun, maga mögött hagyva Narnia népét és a nagy oroszlánt. Visszatértek a pályaudvarra, s gyorsan felszálltak az indulóban lévő szerelvényre. Edward hirtelen felkiálltott: -A csudába! Ott maradt az elemlámpám!"
- Mrs Pevensie - állt fel egy fiatalabb hölgy a széksorok között. - Nagyon izgat minket, hogy Narnia hőseinek jelleme valóban-e az ön gyermekeit próbálná leírni?
- Őszintén mondhatom, hogy mi már nem az a család vagyunk - boldogan sóhajtott egy nagyot.
- Ma is olyan izgalmas a családja élete, mint a háború alatt?
- Hahhj, bárcsak olyan izgalmas lenne!
*
Mrs Pevensie eléggé sok fontot keresett két Narniáról szóló regényével, oly annyit, hogy egy olyan hatalmas házat vásárolt a fővárosban, amiben akár egy egész óvodát tarthatnának.
A Pevensie házban a már 17 éves Lucy az ablakban ülve nézte a szobája ablakánál játszó kis madarakat. Hirtelen, egy taxi parkol a ház előtt. Lucy kinyitja az ablakot, hogy megnézze ki jöhetett. Biztosan nem az édesanyja az, hiszen ő saját kocsival ment el, frissen tankolva. Amikor már nem tudott többet találgatni, a jövevény kiszállt a kocsiból. Lucy azonnal felismerte.
- Peter! - kiáltotta. A fiú rögtön meghallotta húgát és mosolyogva integetett neki. Lucy kirohant a szobájából. Egyenesen le a csigalépcsőn, ahol nekirohant Susannek, aki akkorát puffant a földön, hogy szinte hátra bukfencezett.
- Auu, Lucy!
- Ne haragudj, Susan - mondta a lány majd felsegítette nővérét.
- Te meg hova rohansz ennyire?
- Megjött Peter!
- A vonata csak holnap indul.
- Tudom. De már annyira hiányzott, megyek is hozzá.
Lucy a bejárati ajtóhoz futott. Peter az útra kitolató taxisofőrnek integet. Miután a sárga kis kocsi eltűnik, Peter megfordul, hogy felvegye a csomagjait, mikor Lucy a nyakába ugrik és puszikat nyom az arcára.
- Lucy! - nevetett Peter. - Lucy, nehéz vagy.
A lány lemászott bátyjáról.
- Segíthetek? - kérdezte Petertől, mikor a fiú az öt bőröndöt próbálta felvenni.
- Csak ha elbírod - mondta. Lucy és Peter bevitték a nappaliba a bőröndöket, majd megjelent Susan.
- Úgy tudtuk, csak holnap jössz - mondta keresztezett kézzel.
- Ó, hát. Az egyik osztálytársam a szomszéd városban lakik és az apja felajánlotta, hogy Londonig elhoz. Egyébként, neked is szia - Peter ledobta a kabátját a kanapéra, majd elindult Susan felé, hogy megölelje, de a lány ellökte magától, majd kirohant a szobából. - Valami rosszat mondtam?
- Zűrös napja volt - rázta a vállát Lucy.
- Akkor majd megbékél - nyújtózkodott Peter. - Tényleg, hol vannak az ősök és Edmund?
- Mama ma tartja a felolvasást a Könyvek napján a könyvtárban. Apu és Ed horgászni mentek.
- Már ki is adták a második Narnia regényt?
- Igen, és vitték, mint a cukrot.
- Nem kellett volna mesélned annyit ezekről anyának.
- Miért nem?
- Azért, mert teljesen bezsongott. Lucy, az egyetemen sok olyan diákkal találkoztam, akik anya könyveit olvasták. A ruhásszekrény és Caspian herceg után akarnak majd még Narniás regényeket, de anyának nem lesz honnan ötletet nyernie.
- Hát... akkor majd improvizál! - vágta rá Lucy.
- Igen, talán. De legközelebb ne adj neki mesedélutánt Narniáról, rendben?
- De miért?
- Azért mert kockázatos. Az is csoda, hogy elhitte, hogy a professzor egy könyvéből olvastál egy Narniának nevezett helyről.
- De Peter...
- Nincs de, Lucy! - kiabált Peter. Egy pillanattal később hallották, hogy a bejárati ajtó kinyillik. Jé, megérkezett Edmund és Mr Pevensie. Amikor az idősebb Pevensie megpillantotta az életnagyságú Petert, rögvest ledobta a hallal teli dobozt majd átölelte.
- Ó, Peter, fiam! Jót tett neked az egyetem, jól kigerincesedtél.
- Köszönöm, apa.
Mr Pevensie sietett a konyhába, hogy előkészítse a vacsorát s Edmund kezéből is elvette a halas dobozt. Peter és Edmund körülbelül két teljes percig csak bámulták egymást. Amikor Lucy azt akarta megkérdezni, hogy miért lesik egymást, Edmund elindult Peter felé és szorosan átkarolta bátyját. Lucy elpirulva nézte két fivérét.
A lány lemászott bátyjáról.
- Segíthetek? - kérdezte Petertől, mikor a fiú az öt bőröndöt próbálta felvenni.
- Csak ha elbírod - mondta. Lucy és Peter bevitték a nappaliba a bőröndöket, majd megjelent Susan.
- Úgy tudtuk, csak holnap jössz - mondta keresztezett kézzel.
- Ó, hát. Az egyik osztálytársam a szomszéd városban lakik és az apja felajánlotta, hogy Londonig elhoz. Egyébként, neked is szia - Peter ledobta a kabátját a kanapéra, majd elindult Susan felé, hogy megölelje, de a lány ellökte magától, majd kirohant a szobából. - Valami rosszat mondtam?
- Zűrös napja volt - rázta a vállát Lucy.
- Akkor majd megbékél - nyújtózkodott Peter. - Tényleg, hol vannak az ősök és Edmund?
- Mama ma tartja a felolvasást a Könyvek napján a könyvtárban. Apu és Ed horgászni mentek.
- Már ki is adták a második Narnia regényt?
- Igen, és vitték, mint a cukrot.
- Nem kellett volna mesélned annyit ezekről anyának.
- Miért nem?
- Azért, mert teljesen bezsongott. Lucy, az egyetemen sok olyan diákkal találkoztam, akik anya könyveit olvasták. A ruhásszekrény és Caspian herceg után akarnak majd még Narniás regényeket, de anyának nem lesz honnan ötletet nyernie.
- Hát... akkor majd improvizál! - vágta rá Lucy.
- Igen, talán. De legközelebb ne adj neki mesedélutánt Narniáról, rendben?
- De miért?
- Azért mert kockázatos. Az is csoda, hogy elhitte, hogy a professzor egy könyvéből olvastál egy Narniának nevezett helyről.
- De Peter...
- Nincs de, Lucy! - kiabált Peter. Egy pillanattal később hallották, hogy a bejárati ajtó kinyillik. Jé, megérkezett Edmund és Mr Pevensie. Amikor az idősebb Pevensie megpillantotta az életnagyságú Petert, rögvest ledobta a hallal teli dobozt majd átölelte.
- Ó, Peter, fiam! Jót tett neked az egyetem, jól kigerincesedtél.
- Köszönöm, apa.
Mr Pevensie sietett a konyhába, hogy előkészítse a vacsorát s Edmund kezéből is elvette a halas dobozt. Peter és Edmund körülbelül két teljes percig csak bámulták egymást. Amikor Lucy azt akarta megkérdezni, hogy miért lesik egymást, Edmund elindult Peter felé és szorosan átkarolta bátyját. Lucy elpirulva nézte két fivérét.
*
Miután kész lett a vacsora és Mrs Pevensie is hazaért, a hatfős család kész volt a várva várt közös lakomára.
- Remélem, ízlik majd a pisztráng, szivem! - mondta Mr Pevensie. - A nagyját Edmund fogta.
- Valóban? Már ilyen jól megy?
- Hát, megyeget - bólogatott a fiú. - Ó, és hogy milyen volt a felolvasás?
- Nagyon sikeres! - mosolygott a hölgy, majd egyik pillanatról a másikra elbizonytalanodott. - Míg meg nem kérdezték, mikor lesz újabb Narniás kaland.
- Úgy tudom, hogy a kiadónak három kötetet ígértél - ráncolta a szemöldökét Susan.
- Áhm, sajnos. De sajnos semmi ötletem sincs!
- Drágám, még csak most adtad piacra a második részt, egy éven belül biztosan nem kell aggódnod emiatt.
- Biztosan kitalálsz valamit! - mondta Lucy.
- Egész biztos... - vágta rá Peter, olyan arccal nézve Lucyre, ami tisztán azt jelezte, hogy egy szót se mondjon Narniáról.
*
Vacsora után Helen kénytelen volt kiverni a fejéből a harmadik kötetet s az írógép előtt virraszt. A nő kipillantott a sötét égre az ablakon, hátha az éjszaka ihletet ad neki. Valaki kopogtatott.
- Szabad - mondta a fáradt Helen. Az ajtón Lucy lépett be. - Kicsim? Te még hogyhogy nem vagy ágyban?
- Nem vagyok álmos. Zavarlak?
- Nem. Valami gond van?
- Nem, nincs semmi, csak... - Lucy a csak után elhallgatott.
- Semmi, csak?
- Csak... azt hittem, hogyha Susan és Peter újra itt lesznek, akkor olyanok leszünk, mint régen. De egyre jobban eltávolodtunk egymástól.
Helen elmosolyodott.
- Hát, bizony ilyen ez a felnőtté válás. Megszoktad, hogy amég kicsi voltál, ők vigyáztak rád. De már te is felnőttél.
- De hiányoznak - Lucy leült anyja mellé az asztalhoz. A szoba előtti folyosón Susan sétálgatott, aki most készül lefeküdni s meghallotta húga hangját. - Igaz, hogy Susan és Peter csak egy évig voltak távol, de olyan érzés volt, mintha egy életre elmentek volna.
- Mint a narniai időeltolódás?
- Nagyjából.
- Drágám, ez csak átmeneti! Miután te és Edmund is kirepültök a madárfészekből, megtanultok önállóak lenni. És egy idő után minden visszaáll a régi kerékvágásba. Te orvos leszel, ahogy mindig is akartál, Susan festőművész, Edmund akár apátok nyomdokaiba is léphetne és Peter Kirke professzornál lesz segédtanonc. Kirke professzorról jut eszembe, nincs kedved a hétvégén lejönni velem hozzá? Talán mesélhetne pár dolgot arról a könyvről amit te olvastál.
- Ne! - állt fel Lucy.
- Tessék? - édesanyja nem értette s ráncolta a szemöldökét.
- Úgy értem... miért kéne a könyv? Hisz már a harmadik kötetet tervezgeted.
- Igen, de a professzor biztos tud valamit erről. Teljesen biztos vagyok benne, hogy minden könyve eredetét ismeri.
- És mi érdekel a könyvel kapcsolatban?
- Hát, például ki írta, melyik korból való és hogy az író milyen szavakat használt.
- Szavakat?
- Igen, mert arra gondoltam, hogy a előszónak akár írhatnánk egy narniai idézetet is!
- Ó, ehhez mit szólsz: "Ha megakarod szüntetni a sötétséget, előbb szüntesd meg magadban!"?
- Nem is rossz!
Az ajtó előtt álló Susan megunta a hallgatózást s tovább állt.
- Most, Lucy, menj aludni!
- De még nem vagyok álmos.
- Hidd el, minél hamarabb fekszel le, annál jobban fogsz ébredni.
- Szabad - mondta a fáradt Helen. Az ajtón Lucy lépett be. - Kicsim? Te még hogyhogy nem vagy ágyban?
- Nem vagyok álmos. Zavarlak?
- Nem. Valami gond van?
- Nem, nincs semmi, csak... - Lucy a csak után elhallgatott.
- Semmi, csak?
- Csak... azt hittem, hogyha Susan és Peter újra itt lesznek, akkor olyanok leszünk, mint régen. De egyre jobban eltávolodtunk egymástól.
Helen elmosolyodott.
- Hát, bizony ilyen ez a felnőtté válás. Megszoktad, hogy amég kicsi voltál, ők vigyáztak rád. De már te is felnőttél.
- De hiányoznak - Lucy leült anyja mellé az asztalhoz. A szoba előtti folyosón Susan sétálgatott, aki most készül lefeküdni s meghallotta húga hangját. - Igaz, hogy Susan és Peter csak egy évig voltak távol, de olyan érzés volt, mintha egy életre elmentek volna.
- Mint a narniai időeltolódás?
- Nagyjából.
- Drágám, ez csak átmeneti! Miután te és Edmund is kirepültök a madárfészekből, megtanultok önállóak lenni. És egy idő után minden visszaáll a régi kerékvágásba. Te orvos leszel, ahogy mindig is akartál, Susan festőművész, Edmund akár apátok nyomdokaiba is léphetne és Peter Kirke professzornál lesz segédtanonc. Kirke professzorról jut eszembe, nincs kedved a hétvégén lejönni velem hozzá? Talán mesélhetne pár dolgot arról a könyvről amit te olvastál.
- Ne! - állt fel Lucy.
- Tessék? - édesanyja nem értette s ráncolta a szemöldökét.
- Úgy értem... miért kéne a könyv? Hisz már a harmadik kötetet tervezgeted.
- Igen, de a professzor biztos tud valamit erről. Teljesen biztos vagyok benne, hogy minden könyve eredetét ismeri.
- És mi érdekel a könyvel kapcsolatban?
- Hát, például ki írta, melyik korból való és hogy az író milyen szavakat használt.
- Szavakat?
- Igen, mert arra gondoltam, hogy a előszónak akár írhatnánk egy narniai idézetet is!
- Ó, ehhez mit szólsz: "Ha megakarod szüntetni a sötétséget, előbb szüntesd meg magadban!"?
- Nem is rossz!
Az ajtó előtt álló Susan megunta a hallgatózást s tovább állt.
- Most, Lucy, menj aludni!
- De még nem vagyok álmos.
- Hidd el, minél hamarabb fekszel le, annál jobban fogsz ébredni.
*
Lucy visszasétált a szobájába, amit Susannel közösen használtak. Susan már az ágyában feküdt, amikor Lucy belépett az ajtón.
- Lucy - szólalt meg s felült a takaróra.
- Igen? - lepődött meg Lucy.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Amikor én hazajöttem, miért nem voltál olyan boldog, mint amikor Peter érkezett meg?
- Ezért nem hagytad, hogy megöleljen?
- Kérlek.
- Susan, én örültem neked! - Lucy leült Susan mellé az ágyra, és átkarolta. - Azért voltam lelkesebb, amikor Peter hazajött, mert így már mind a négyen újra együtt lehetünk.
- Istenem, de bolond vagyok - nevetett Susan. - Én itt meg attól féltem, hogy jobban ragaszkodsz hozzá, mint hozzám. Amikor megszülettél, az volt az első gondolatom, hogy te így tőlem fogsz függeni, és Ed Peterre marad.
- Ez butaság! - rázta a fejét Lucy. - Mindig is olyan szerettem volna lenni, mint te.
- Tényleg?
- Igen. Jó példa erre az 1938-as farsangom.
- Szóval... én akarnék lenni az bányarém, akinek öltöztél?
- Igen és mentségemre szóljon, hogy én sminkeltem ki magam és kilenc évesen nem tudtam nagyot alkotni.
- Hát nem - nevettek. - ... és ami ezt a Peter-ügyet illeti... holnap első dolgom lesz, hogy bocsánatot kérek tőle.
- Helyes! - bólogatott boldogan Lucy. - Arra gondoltam, mi lenne, ha együtt segítenénk anyának kitalálni valami teljesen új történetet Narnia harmadik kalandjához! Persze, csak akkor, ha mind a négyen benne leszünk.
- Jól hangzik. Rám számíthatsz! Edet és Petert kicsit nehéz lesz rávenni, de szerintem menni fog.
- Reménykedjünk!
- De nézd milyen későre jár - mutatott Susan az órára. - Ideje lefeküdni!
- Helyes! - bólogatott boldogan Lucy. - Arra gondoltam, mi lenne, ha együtt segítenénk anyának kitalálni valami teljesen új történetet Narnia harmadik kalandjához! Persze, csak akkor, ha mind a négyen benne leszünk.
- Jól hangzik. Rám számíthatsz! Edet és Petert kicsit nehéz lesz rávenni, de szerintem menni fog.
- Reménykedjünk!
- De nézd milyen későre jár - mutatott Susan az órára. - Ideje lefeküdni!
*
Hiába beszélte meg percek alatt a dolgokat Susannel, Lucy csaknem két óra hosszáig csak forgolódott az ágyában. Hajnali egy óra körül megunta az ide-oda mozgolódást. Fel állt az ágya mellé, magára csavarta a takaróját és kisétált az erkélyre. A város fényei ekkorra már alig égtek, de a kutyák még ébren voltak, amit hangos vonyításokkal jeleztek.
Lucy felnézett az égre, majd elképzelte Aslant, a nagy oroszlánt, ahogy sétál felé faunok, bikafejűek és már narniai társaságában. A szemei hirtelen könnybe lábadtak, talán azért, mert már hat éve, hogy másodszor is sorsára hagyta Narniát. Lucy a fejében hallotta Aslan szavait: "Nem kell búslakodnod, kisfelség! Hamarosan te is visszatérhetsz a testvéreddel. Csak várd ki, amíg eljön az ideje, mert minden a maga idejében mutatkozik meg."
De mikor jön el az az idő? Ha Lucy jobban belegondolt, Susan és Peter annyi idősek voltak akkor, amennyi most ő és Edmund. Talán már vissza sem mehetnek? Soha többé nem láthatja Aslant, Trumpkint, Gombavadászt, Cinc vitézt vagy Caspiant?
Amikor letörölte a könnyeket a szeméről, a szeme megakadt egy éppen lehulló hullócsillagon. Hirtelen megdöbbenésében kívánt.
- "Csak ha utoljára is, engedjék meg hogy rajtam és Edmundon kívül Peter és Susan is visszamehessen Narniába!" - Lucy összeszorította a kezét és behunyta a szemét. A szél feltámadt, amitől Lucy azon nyomban elálmosodott. Lassan visszasétált az ágyához, majd amint lefeküdt, elnyomta az álom. Vajon teljesül a kívánsága? Mit hozhat a Pevensie gyerekek számára a reggel?
- "Csak ha utoljára is, engedjék meg hogy rajtam és Edmundon kívül Peter és Susan is visszamehessen Narniába!" - Lucy összeszorította a kezét és behunyta a szemét. A szél feltámadt, amitől Lucy azon nyomban elálmosodott. Lassan visszasétált az ágyához, majd amint lefeküdt, elnyomta az álom. Vajon teljesül a kívánsága? Mit hozhat a Pevensie gyerekek számára a reggel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.